Published work PDF Print E-mail
This page will be regularly updated with students published articles.
Only first names will be provided.


Péntek este útnak indultunk a Polana camp felé. Mire a csomagokat begyömöszöltük a csomagtartóba, már sötét volt. Egy kicsit eltévedtünk, de végül is odajutottunk. Nyolc óra után érkeztünk, éppen mikor a táncolás elkezdõdött. Féltizenegyig tartott a próba, utána mindenkinek le kellett feküdni. A gyerekek küzül, persze, senki sem aludt, de igazunk is van, mert a táborozásban nem az alvás a legfontosabb. Tehát alvás helyett fennmaradtunk és beszélgettünk, meg ilyesmi dolgokat. A kunyhóból sem lett volna szabad kimenni, de azért az is volt egy párszor. Valamikor fél négykor aludtunk el, és másnap reggel fél nyolckor már fel kellett kelni. Az egész másnapot át kellett táncolnunk, csak az ebédszünet meg egy óra pihenõt kaptunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nagyon rossz volt meg, hogy nem megyek oda soha többet, mert az nem lenne igaz. Inkább nagyon jó volt az egész tábor, és az egész táj nagyon gyönyörû a sok fával meg a dombos hegyoldallal. A másnap esti Ki mit tud verseny nagyon érdekes és vicces is volt, mert sok táncot és különbözõ játékokat mutattak be. Utána Trivia night következett, amiben felolvastak 120 kérdést és aki elõször tudott rá válaszolni az kapta a pontot érte. 6 csoport volt összesen és az én csapatom lett az ötödik. A Trivia night után volt egy disco, meg lehetett beszélgetni meg szórakozni a barátokkal. Mi 11 órakor hazaindultunk, de még lehetett volna maradni, mert a kirándulás még egy napra szólt. Mire hazaértünk már éjfél volt, mindannyian nagyon fáradtak és kimerültek voltunk ez a szép kirándulás után.


Zsuzsi



… Szünidõ Sydney-ben (naplórészletek)

Szombat, április14. Busszal utaztam Sydney-be, mert nem volt már jegy a repülõre, de nem baj, mert a buszon néztem két videót (Snow Day, Something on Earth), és nagyon jó volt mind a kettõ. Kétszer leálltunk enni. Olvastam sokat (Harry Potter) nagyon jó könyv, és aludtam is, mert tizenkét óráig tartott (7-30am,7-30pm) az út. Amikor megálltam, már ott volt a barátom (Bendegúz) meg az apja (Laci), és elmentem a házához.
Vasárnap, április 15. Ma a Bendegúz anyukájának a születésnapja volt a Parsley Öbölben. Egész nap ott voltunk. Úsztunk a vízben és körülnéztünk Bendegúzzal. Sokat futottunk és este mentünk haza. Otthon a nyuszi hozott sok tojást.
Hétfõ, április 16. Visszamentünk az öbölhöz megnézni nem hagytunk-e ott valamit, de nem. És még egy fél óráig ott maradtunk. Amikor hazamentünk, kimentünk a hátsó kertbe és játszottunk a katonákkal. Olvastunk sok könyvet, én a Harry Pottert olvastam tovább. Utána elmentünk a Tej Strandra és gördeszkáztunk. Utána hazamentünk és ettünk csokitojást.
Kedd, április 17. Elmentünk a Márti barátjához köszönteni (Anna Néni). Rajzot adtam neki. Anna néni a legszebb helyen lakik, pont a strand mellett Délután elmentünk egy shopping centerbe és láttunk állatokat és megsimogattuk. Utána elmentünk egy elektromos bolthoz és a Bendegúz egy computer játékot vett.
Szerda, április,18. Elmentünk a Nelson Parkhoz úszni és homokoztunk is. Utána otthon megint kimentünk játszani. Aztán az új computer játékot játszottuk.
Csütörtök, április19. Reggel ki mentünk a Bondi strand-ra reggelizni a McDonáldban és mind a hárman (Márti,Bendegúz és én) ettünk palacsintát. Azután elmentünk egy parkba ahol egy játszótér is volt, de túl meleg volt. Délután ki- mentünk megint a Bondi strandra és úsztunk sokat.
Péntek, április 20. Reggel néztünk egy videót (Mézga Aladár) nagyon szeretem, meg egy UFO videót is.
Szombat, április 21. Ma korán fölkeltünk, mert a Bendegúz egy Sydney-i cserkész és ma kirándulni ment. Én is vele mentem. Odafelé eveztünk öt órát (11-00am, 4-00pm) nagyon nehéz volt, de szép. Amikor odaértünk (végre!), akkor fölállítottuk a sátort, amiben aludni fogunk, aztán ettünk. Ilyen finomat még az életemben nem etten! Ettünk nyárson sült szalonnát hagymával, és mi raktuk a tüzet. És nekünk kellett a nyársat is kifaragni bicskával. Aztán marshmellowt sütöttünk, nagyon finom volt. Az este a hálózsákom elázott, mert esett az esõ egész este.
Vasárnap, április 22. Ma is esett egész nap, de azért pecáztunk, és az irtó jó volt. Egész nap ott ültünk, én fogtam egy angolnát meg egy lapos fejût. A Bendegúz fogott öt angolnát meg egy perchöt. Aztán hazamentünk, de hál' Istennek, nem kellett evezni, mert autóval mentünk haza. Az úton elaludtam, és amikor fölkeltem, már otthon voltunk.
Hétfõ, április 23. Ma elkészitettem a cuccomat mert holnap reggel megyek haza. De aztán elmentünk a Tengerészeti Muzeumba ahol már töbször voltam de azért most is élveztem mászkálni a nagy hajókon meg a tengeralattjárón. Nagyon érdekes volt a sok gomb meg a torpedók. Amikor haza mentünk játszottunk a computeren.
Kedd, április 24. Ma korán fölkeltünk, mert megyek haza. A Márti adott nekem a többi Harry Potter könyvet, aztán mentünk a buszmegállóhoz. Integettem, amikor elindult a busz. Útközben volt még egy-két video (A Knight in Camelot) meg valami más, de már nem emlékszem, hogy mi. A Knight in Ca-melot nagyon jó volt, mert a Whoope Goldberg volt benne. Este, amikor megérkeztem, az öcsém a Martin, már ott várt a busz elõtt, és a nyakamba ugrott és nyúzott egész úton hazafelé. Na, ez volt az én szünidõm és nagyon jól telt.

Tamás